A Legfelsőbb Bíróság Dewberry Group, Inc. v. Dewberry Engineers Inc. ügyben hozott ítélete alapjaiban változtatta meg, ahogyan a bíróságok a védjegyjogi vitákban a kártérítést értékelik. A Bíróság egyhangúlag kimondta, hogy a Lanham-törvény azon rendelkezése, amely lehetővé teszi a felperesek számára a alperes nyereségének megtéríttetését, nem vonatkozik azon kapcsolt vállalkozások által termelt nyereségre, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a peres eljárásban. Ez az értelmezés megerősíti, hogy a törvény a megtéríthető nyereséget a megnevezett alperes nyereségére korlátozza.
A jogvita a „DEWBERRY" név használatára összpontosult. Egy 2007-es korábbi egyezség rendezte a név ingatlanágazatban történő használatát. 2017-ben azonban a Dewberry Group arculatváltást hajtott végre, ami a Dewberry Engineers részéről védjegybitorlás miatti keresetindítást vont maga után. Bár a Dewberry Engineers jogi győzelmet aratott, a megfelelő kártérítés kérdése rendezetlen maradt.
A Dewberry Group arra hivatkozott, hogy hosszú távú pénzügyi veszteségei miatt a nyereség kiadásra ítéltetése indokolatlan. Ezzel szemben a Dewberry Engineers amellett érvelt, hogy a kapcsolt vállalkozások nyereségét be kellene számítani a kártérítésbe. Ezeket a vállalkozásokat ugyanaz a személy irányította; azok vállalatok közötti szolgáltatásokat nyújtottak, és kereskedelmi bérbeadásból származó bevételt termeltek. A kerületi bíróság ezeket a nyereségeket is figyelembe vette, ami közel 43 millió dolláros ítéleti összeghez vezetett, amelyet a Negyedik Kerületi Fellebbviteli Bíróság helybenhagyott.
A Legfelsőbb Bíróság előtti érvelés során a Dewberry Engineers a nyereségre vonatkozó rendelkezésről a méltányos összegre vonatkozó rendelkezésre és a társasági jogalanyiság figyelmen kívül hagyására (corporate veil-piercing) irányuló elméletekre helyezte a hangsúlyt. A méltányos összegre vonatkozó rendelkezés lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy kiigazítsák azokat az ítéleti összegeket, amelyeket elégtelennek vagy túlzottnak ítélnek. A Dewberry Engineers azt állította, hogy a kerületi bíróság e rendelkezés alapján kétlépcsős eljárást alkalmazott, azonban a Bíróság megállapította, hogy a méltányos összegre vonatkozó rendelkezéssel való foglalkozásra nem került sor.
A Bíróság a társasági jogalanyiság figyelmen kívül hagyására vonatkozó érvet is elutasította, rámutatva, hogy azt korábban nem vetették fel, és nem is tárgyalták. Ez ahhoz vezetett, hogy az ügyet ezeknek a kérdéseknek a további felülvizsgálata céljából visszautalták.
Sotomayor bíró különvéleménye hangsúlyozta, hogy bár a társasági elkülönültség alapvető elv, a bíróságoknak nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a gazdasági realitásokat. Javaslata szerint bizonyos esetekben a kapcsolt vállalkozások nyeresége beleszámítható a kártérítésbe. A Bíróság ugyanakkor engedélyezte az alsóbb bíróságok számára, hogy a visszautalás keretében vizsgálják meg ezeket a kérdéseket.
Ez az ítélet rávilágít a védjegyjog összetettségére, különösen akkor, ha több vállalkozás is érintett. A vállalatoknak ébernek kell maradniuk védjegyeik tekintetében, és tisztában kell lenniük a kapcsolódásokkal és a vállalati struktúrákkal járó jogi következményekkel. Egy márka védelme nem csupán a cselekvések ismeretét igényli, hanem ezen ismeretek időzítését és mélységét is.
Ahogy az ügy halad, hatással lesz a védjegypereskedés irányára és a kártérítési ítéletek standardjaira. A proaktív védjegyfigyelés elengedhetetlen a pénzügyi és reputációs kockázatok mérsékléséhez. A megfelelő eszközökkel a vállalkozások elkerülhetik a költséges jogi vitákat, és fenntarthatják márkájuk erős védelmét egy folyamatosan változó piacgazdaságban. A fejlődő jogi környezet továbbá szükségessé teszi, hogy naprakészek maradjunk a szellemi tulajdonjog legfrissebb fejleményeit illetően is.
Végezetül, a jogrendszer folyamatosan fejlődik, és ongoing viták folynak az amerikai védjegyjogot érintő bírói reformokról.