A hatékony szellemi tulajdon (IP) menedzsment stratégiai megközelítést igényel, különösen akkor, ha a források korlátozottak, a jogi oltalom pedig költséges lehet. Sok vállalkozás kizárólag a bevételi potenciál alapján osztja el az IP-oltalomra fordított erőforrásait, ami azonban gyakran figyelmen kívül hagyja a jövedelmezőségi tényezőket.
Vegyük példának a második világháborús elemzést a túlélő repülőgépekről versus azokról, amelyek nem tértek vissza: míg sokan a magas értékesítési volumenű vagy nagy láthatóságú védjegyek oltalmára koncentráltak, addig nem vették figyelembe, hogy mely eszközök hajtják valójában az eredményt. Hasonló logikát alkalmazva az IP-menedzsmentben a fókuszt a bevételi potenciálról az EBIT-hozzájárulásra – kamatok és adózás előtti eredmény – kell helyezni, hogy meghatározzuk, hol fejti ki szellemi tulajdonunk a legjelentősebb pénzügyi hatást.
Az EBIT kritikus mutatója egy eszköz valódi értékének. Védjegyek vagy szabadalmak értékelésekor túl kell lépni a felszínes mutatókon, és elemezni kell azok nyereséghez való hozzájárulását joghatóságonként. Ez az adatalapú megközelítés segít azonosítani a magas árrésű lehetőségeket, amelyek elsőbbséget élveznek, valamint jelzi a gyengén teljesítő eszközöket a stratégiai kiigazítás érdekében.
A hangsúlynak azon IP-eszközök oltalmán kell lennie, amelyek a legnagyobb gazdasági értéket képviselik vállalkozása számára. E különbség megértésével a vállalatok optimalizálhatják korlátozott erőforrásaikat azáltal, hogy az oltalmi erőfeszítéseket ott koncentrálják, ahol azok a legkézzelfoghatóbb hatást gyakorolják a jövedelmezőségre.